European Roulette

European Roulette


Kiértékelve a Grisio VIP Clubáltal Red Tiger

A Red Tiger elsősorban online nyerőgépes játékok fejlesztésével foglalkozik, termékkínálatában azonban néhány rulett- és kártyajáték is szerepel. A Red Tiger játékgépeinek ismertetését követően kíváncsiak voltunk, mit sikerült a tigriseknek kihozniuk a rulettből, ugyanis egy jó online rulettjáték megalkotása nem a legegyszerűbb feladat. Így tehát, hogy meggyőződjünk, sikerült-e nekik egy játékra érdemes darabot alkotniuk, kipróbáltuk European Roulette-jüket.

Az európai rulett, amely a megfelelő irányba forog

Az elnevezés talán nem is lehetett volna sablonosabb, ugyanakkor nem tántorított el. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni. A Red Tiger remek munkát végzett. A játék bekapcsolása után azonnal megörültünk, hogy mindent egy képernyőn látunk. Értékeljük, hogy az alkotók igyekeztek mindent úgy besűríteni, hogy az embernek ne kelljen folyton átkattintgatnia a népszerű választásokért. A Red Tiger egy képernyőn tudta megjeleníteni a kereket, a játékmezőt, sőt egy viszonylag nagy racetracket is. Annak érdekében, hogy mindez ráférjen a képernyőre, valamivel kisebbre tervezte a rulettkereket. Ez azonban a legkevésbé sem zavarja az áttekinthetőséget.

Apró módosítás a megszokott klasszikusokkal szemben, hogy az aktuális tétet, fennmaradó összeget és nyereményt mutató menü a képernyő felső részén látható. Mindehhez azonban nem tartott sokáig hozzászokni. A kezelőelemek hagyományos módon, alul találhatók, és nekünk nagyon tetszett az egyszerűségük. A Red Tiger European Roulette-je nem is próbálja egy végletekig kidolgozott rulettalkalmazásnak mutatni magát. Épp ellenkezőleg, a lehető legnagyobb egyszerűségre törekedtek. Mindezt pedig sikerült úgy elérniük, hogy ennek a játék szórakoztató jellege cseppet sem látta kárát, ami miatt emeljük képzeletbeli kalapunkat.

Európai név, európai szabályok

Ami a szabályokat illeti, a European Roulette név eleget elárul arról, hogy milyen rulettváltozattal van dolgunk (lásd a különféle rulettváltozatok közötti különbségeket). A keréken egy nulla és 37 szám található. Ami pedig az egyes nyelvváltozatok esetében meglepett, hogy a játékasztal feliratait is lefordították. Egyrészről üdvözöljük a kezdeményezést, ugyanakkor a bevett kifejezések fordításához a játék egész ideje alatt sem tudtunk hozzászokni (ilyen volt pl. az ORPHELINS a racetracken). Nem tartjuk hibának, mindenesetre szokatlan. A kevésbé tapasztalt játékosok számára azonban teljesen mindegy lesz.

Említettük már, hogy egyszerű játékról van szó, ennek ellenére nem hiányoznak belőle a statisztikák. Bár nem olyan átfogóak, mint az egyéb rulettalkalmazásokban, a célnak tökéletesen megfelelnek, és feltétlenül segítséget nyújtanak a játék során annak, aki ad a valószínűségre, illetve a matematikai statisztikákra.

Játsszon a European Roulette-tel a kaszinóban

A Red Tiger határozottan nem vallott szégyent a European Roulette játékkal. Bár a profik nyilván előnyben részesítik a versenytársak összetettebb játékait, ha Ön a kezdők közé tartozik, rendkívül jól fog szórakozni. Épp ezért elsősorban a kezdőknek ajánljuk a European Roulette-et. Arról, hogy az egyszerűség = szórakoztatóság, maga is meggyőződhet. Az interneten ezt és szinte minden egyéb rulettjátékot ingyenesen kipróbálhat, méghozzá korlátlan ideig.

A(z) Red Tiger kaszinójátékai az alábbi kaszinókban érhetők el:

EnergyCasino Belépési bónusz: 70000 HUF Játsszon és nyerjen

Játssz más rulettes online játékokat ingyen

Ez a weboldal sütiket használ a megjelenített tartalom minőségének javításának érdekében. A sütiket letilthatja, a böngésző beállítások menüjében. Ez az oldal csak 18 éven felülieknek szól.

Elfogadom